Életmentő a napelem.

Számtalan haszna van a napelemek használatának, melyeket ma már jól ismerünk, de van pár, amire még csak most hívják fel a figyelmünket a szakértők.

Életmentő lesz a napelem.

Számtalan haszna van a napelemek használatának, melyeket ma már jól ismerünk, de van pár, amire még csak most hívják fel a figyelmünket a szakértők.

Most például egy amerikai professzor, Joshua Pearce mutatott rá egy új előnyre. Azt vizsgálták a csoportjával, hogy mi történne, ha Amerika lecserélné az energiatermelésében a szenet napelemre.

Természetesen a váltásnak komoly költségei lennének, de ezt pár éven belül úgyis el kellene költeniük, mert a szén alapú erőművek nemsokára úgyis elérnek üzemelési idejük végére, vagy a szennyezésük miatt nem lesz gazdaságos a működésük.

Tehát a váltás nemsokára mindenképpen megtörténik. A korai váltásnak viszont lenne dollárban is mérhető, valamint nem mérhető előnye.

A mérhető előny például a levegőszennyezés csökkenése miatt a légzőrendszert érintő betegségek jelentős csökkenése. A csökkenés miatt pedig a diagnosztikai és beteggondozási kiadások erős csökkenése.

A végeredmény pedig évente 52.000 ember korai halálának megelőzése. Ez pedig még csak az USA nyeresége! Mi lenne, ha az egész világon megtörténne a váltás?

Napelem drón video

Pár napelem rendszerünkről készült egy drón videó.

Bemutatja azt is, hogy a napelem nem rontja az épület összképét.

Új napenergia rekord

Napenergia rekord született.

Szokatlan helyről, Nagy-Britanniából érkezett egy új napenergia rekordról hír. Május 26-án a hűvös időben a tavaszi napsütés eredménye az volt, hogy az országban telepített napelem erőművek összesen 8,7 GW energiát termeltek. Ez a mennyiség pedig az ország energiaigényének a negyede volt.

Korábban már felkészítették a hálózatot a megújuló energia egyre nagyobb termelésére. Ennek köszönhetően Duncan Burt, a hálózat napi üzemeltetését végző egyik szakember nyugodtan nyilatkozhatta, hogy az ország elektromos hálózata ennél jelentősen nagyobb mennyiséget is tudott volna fogadni.

Térképes napelem referencia

Ön is kíváncsi, hogy a közelében is volt-e már napelem telepítésünk?
Könnyen kideríthető, mert a weboldalunkon a referenciáink megtalálhatók térképes bontásban is.

A SolarWorld csődje

Németország egyik nagy napelem gyártója a SolarWorld csődöt jelentett.

Sokan érthetetlenül állnak a hír előtt, hiszen Németország a napelemek egyik legnagyobb piaca és kimondatlanul ugyan, de jelen van a helyi termékek előnye. A piac azonban mostanában, a napelemes támogatások lecsökkentése miatt elkezdett összemenni, amit a SolarWorld is megérzett.

A Kínai gyártók a védővám ellenére megtalálták a kiskaput a termékeik Unióba vitelére és így az árakat jelentősen lenyomták.

A cég belső problémái is sokat rontottak a helyzeten, mert folyamatosan veszteségesek voltak a többszöri átszervezés ellenére.

A vége ennek ellenére egy USA-beli per elvesztése hozta el számukra, melynek eredményeképpen óriási kártérítést kell(ene) fizetniük.

Elindítjuk blogunkat.

Tisztelt érdeklődőink. Elindítjuk napelem információs blogunkat.

Híreink között érdekességek, pályázati és támogatási lehetőségek, fejlesztések is olvashatók,

Ha menet közben bármikor úgy dönt, hogy szeretne egy saját rendszert, kérjen árajánlatot saját napelem rendszer telepítésre.